Hunok-magyarok eredete és vándorlásai

Termékadatok

Értékelés: 
Ár: 450.-
-10%

A magyarság történetének kezdetét mintegy két és félezer évvel ezelőttre tehetjük: ekkor váltak ki távoli elődeink az ugor népközösségből, s kezdték meg önálló életüket. A magyar őstörténet a honfoglalás előtti évezredekről szól, népünk eredetét vizsgálja.
A magyarság Európa egyetlen népe, mely különbözőségének, másságának köszönhetően tudta megőrizni az indoeurópai tengerben napjainkig szellemi és tárgyi kultúráját és – ami talán legfontosabb – nyelvét. Mint minden nemzet, így a magyar is több etnikumból, népből alakult ki. Árpád honfoglaló népének érkezését megérték olyan, ezt megelőzően itt lakott csoportok, mint a szkíták, a szarmaták, és a különböző népvándorlások után itt ragadt népek töredékei, de a későbbiekben betelepültek (jászok, kunok, szászok, stb.) is színezték a Kárpát-medence – egyébként sem homogén – magyarságát. Mindezek ellenére nemzetünk gerincét mégiscsak a 895-ben a Kárpát-medencébe költözött, közel félmilliónyi honfoglaló magyar adta és adja ma is. Könyvünkben ennek a „gerincadó” magyarságnak kialakulásával, őstörténetével, rokonságával kapcsolatos változatos elméleteket szeretnénk csokorba gyűjteni, és reményeink szerint elfogultság nélkül az olvasó elé tárni. 

További adatok
Cikkszám: 12771
Állapot: 
Új
2950.-
-10%
2655.-
2800.-
-10%
2520.-
1890.-
-10%
1701.-
1600.-
-10%
1440.-
500.-
-10%
450.-
1800.-
-10%
1620.-
3850.-
-10%
3465.-
1200.-
-10%
1080.-
940.-
-10%
846.-
350.-
-10%
315.-
1995.-
-10%
1796.-
3000.-
-10%
2700.-