Kézdivásárhely, 1940.szeptember 13.

Termékadatok

Értékelés: 
Ár: 1080.-
-10%

Az 1940. augusztus 30-án megszületett második bécsi döntés következtében Észak-Erdély a Székelyfölddel visszakerült Magyarországhoz. A román hadseregnek és a honvédségnek szeptember 5. és 13. között kellett elhagynia, illetve birtokba vennie a kijelölt területet. A régi Háromszék vármegye földjét a Nagyváradon összeült magyar-román vegyesbizottság által összeállított menetrend szerint értelemszerűen a legutolsó napon, szeptember 13-án kellett elérniük a honvédeknek. Ezen belül is Kézdivásárhely volt az utolsó város, amely felszabadult. A kis kereskedőváros lakossága nagy lelkesedéssel készült a magyar katonák fogadására. Már szeptember 1-jén magasztos pillanatoknak lehetett szem- és fültanúja a kortárs. Vasárnap lévén Szentmisére, Istentiszteletre gyűltek az emberek, ki-ki felekezeti hovatartozása szerint, s a templomokban felzúgott a 22 éve tiltott magyar imádság, a Himnusz. Magyar nemzeti színű szalagok kerültek ki a ruhákra, s itt-ott egy-egy magyar zászlót is kitűztek az ablakokba, vagy az épületek oromzatára. A fiatalság ugyancsak piros-fehér-zöld trikolór alatt járta be a várost, s a felhevült hangulatban néhány fejszecsapással kidöntötték a román országzászló oszlopát.

A hamarosan fellángoló tűzbe belevetették az idegen hatalom néhány lobogóját is. A nagyobb rendbontást csak az újonnan megalakult polgárőrség vezetőjének határozott fellépése akadályozta meg. Ennek ellenére még az éjjel román csapatok érkeztek a városba, s bevonatták a magyar zászlókat, továbbá szeptember 3-ára virradóra néhány embert is letartóztattak. A következő napokban román katonai járőrök cirkáltak az utcákon, s 8-án még a város főterén tették 
le az esküt a lemondott Károly király helyébe lépett fiára, I. Mihályra. Ezt követően szeptember 12-ig 
fokozatosan kiürítették a települést, egy teljes zavartalan napot hagyva így a magyarságnak a 
készülődésre. A nagy nap reggelén, szeptember 13-án dalolva érkeztek a környező falvak küldöttségei székely ruhában, s felvonultak Kézdivásárhely notabilitásai, ipartestületei, továbbá teljes polgársága, valamint lovasbandériuma is.

Az emberek közül sokan a főtér házainak tetejére másztak fel, hogy jobban lássák a jeles eseményt. Közvetlenül a dísztribünnél sorakoztak fel az I. világháborús frontharcosok, mellükön kitüntetéseikkel. Délelőtt fél 10-kor a Kanta utca bejáratánál felállított díszkapu alatt gördült be az első honvédségi gépjármű. Örömujjongás, virágszőnyeg, harangzúgás és persze csók fogadta az elővéd katonáit. Dél körül érkezett meg a főcsapat, a 2. gépkocsizó dandár alárendelt csapattesteivel, a kassai 4., az ungvári 5. és 6. gépkocsizó zászlóaljakkal, a kassai 2. gépkocsizó könnyű tüzérosztállyal, a tiszakirvai 2. gépkocsizó utászszázaddal, a kassai 2. felderítő-zászlóaljjal, valamint a rétsági 11. és a munkácsi 12. kerékpáros zászlóaljakkal, s a többi seregtest-közvetlen alakulattal. Ezek közül néhány csak áthaladt a városon, hogy még a délután folyamán elérje Sósmezőnél az ezeréves határt. A parancsnoki gépkocsiból kilépő vitéz Heszlényi József tábornoknál először a város polgárőrségének parancsnoka, Bálint Vince jelentkezett, majd az első köszöntőbeszédet Bándy István alpolgármester mondta. Ezután felszólalt Paál Gyula római katolikus plébános, D. Paál Lajos református lelkész, dr. Lukács Vilmos a frontharcosok nevében, majd még nyolc további köszöntő hangzott el. A megható fogadtatást Heszlényi tábornok köszönte meg a felszabadító csapatok nevében, s együttérzését kifejezve kijelentette, hogy „Büszke magyarságotokból – úgymond – hitet merítünk és küzdünk a szebb jövőért, egész Erdély visszatéréséért!” A bevonulási ünnepséget társas ebéd követte a Vigadóban, majd néhány órával később ugyanott estétől hajnalig tartó mulatság. A következő napokban sem szűnt meg a csapatok vonulása, hiszen a gyalogság lassabban mozgott, mint a gépkocsizók. A városba érkezett az egri 44. gyalogezred I. zászlóalja, s ugyancsak Kézdivásárhelyen rendezkedett be a 20. gyalogdandár-parancsnokság is, amely 1940. november elejéig irányította Felső-Háromszék katonai közigazgatását. A magyarországi békehelyőrségű csapatok hazatérte után sem maradt üresen a város. Az 1918 előtti brassói 24. honvéd gyalogezred I. zászlóaljának utódaként ismét „saját” katonasággal büszkélkedhettek a kézdiek, sőt, a különös véletlen folytán még hadrendi számuk is azonos volt: a 24. határvadász-zászlóaljat helyezték át ide a kárpátaljai 
Husztról. A „háziezred” – ahogyan a helyiek emlegették – 1940. november 10-én vonult be a városba 
nemes mraczlini Krisanich Andor alezredes, zászlóaljparancsnokkal az élen. 

További adatok
Cikkszám: 10824
Állapot: 
Új