Bevezetés a mágiába

Termékadatok

Értékelés: 
Ár: 3510.-
-10%

Az e kötetbe összegyűjtött anyag eredetileg az 1927-ben és 1928-ban Ur, 1929-ben pedig Krur címen megjelent folyóirat egyes számaiban került közlésre. E három évfolyam  Bevezetés a mágiába mint az Én tudományába összefoglaló címen már megjelent kötetekbe foglalva is, és a jelen kiadást e kollektív mű átdolgozott második kiadásának kell tekinteni. Az eredeti szöveghez képest az a különbség, hogy nem tartottuk volna helyesnek újra kinyomtatni néhány olyan tanulmányt, amelyeket szerzőjük időközben átdolgozott és könyvekké fejlesztett; ezek a könyvek könnyen felismerhetők és mindenki által megtalálhatók. Továbbá néhány tanulmányt a nagyobb összhang és a teljesség kedvéért más, ugyanabba az irányba mutató tanulmányokkal helyettesítettünk. Már kezdetben is a szervesség és a progresszivitás kritériuma szerint állítottuk össze a különböző írásokat. Vagyis nem elkülönült tanulmányokról van szó, hanem olyan értekezésekről, amelyek - noha különböző szerzőktől származnak - kölcsönösen kiegészítik és megvilágítják egymást, és így az anyag fokozatos kibontakozását jelentik. Ezt a jelleget minden további nélkül megőriztük a jelen új kiadásban is. Ama princípius értelmében, miszerint a tradicionális tudományokban a tanítás számít, nem pedig a személy, aki azt kifejti, ebben az új kiadásban is fenntartottuk a munkatársak anonimitásának kritériumát.

További adatok
Cikkszám: 8116
Állapot: 
Új